Japán vagy pirospofájú makákó
(Macaca fuscata)
Angolul: Japanese macaque

Rend: Főemlősök (Primates)
Család: Cerkófmajom-alakúak (Cercopithecidae)

A veszélyeztetettsége nem ismert (data deficient - IUCN), CITES II

Előfordulás: Japán

Testtömeg: 8-14 kg
Testhossz: 79-95 cm

Tápláléka: gyümölcs, bogyó, gomba, levelek, fiatal hajtások, gerinctelenek
Szaporodás: a nőstény 173 napos vemhesség után 1 kölyköt hoz világra.
Élettartam: meghaladja a 30 évet.

A japán makákó a legészakabbra élő majomfaj. Változatos élőhelyeken megtalálható a tengerpartok homokos fövenyétől a magashegyekig. Jól tűri a hideget, olyan területeken is megél, ahol télen a hótakaró vastagsága 4 méter, a hőmérséklet pedig -15 °C. Földön és fákon egyaránt ügyesen mozog, a majmok többségétől eltérően kedveli a vizet és szeret fürödni. Télen gyakran felkeresik a hőforrásokat melegedni.
Elsősorban növényi eredetű táplálékokat fogyasztanak, fiatal hajtások, termések, leveleket, északon fakérget. A gombákat különösen kedvelik. Étrendjüket elsősorban gerinctelenekkel, rovarokkal, puhatestűekkel és lárvákkal egészítik ki, de a madártojást sem vetik meg.
Kevés a természetes ellensége, a sasok, hiúzok és a kutyák elsősorban a fiatalokra jelentenek veszélyt. Az éjszakát rendszerint fákon töltik.

15-200 fős csoportokban élnek, amelyek nem rendelkeznek állandó lakókörzettel, hanem állandóan vándorolnak. Az éppen aktuális lakókörzet nagysága a táplálékbőségtől függ, kedvezőbb helyeken néhány, kietlenebb vidékeken 20-30 négyzetkilométer. A lakóterületek sokszor átfedők, rikta a csoportok közötti harc.
A csoportok szociális szerkezete rendkívül komplex, valóságos majomtársadalmakat alkotnak. Jól felismerhető dominancia-hierarchia figyelhető meg mind a nőstények, mind a hímek között. A csoport fő összetartó ereje a nőstények közötti kapcsolatrendszer. A nőstények életük végéig a szülőcsoportjukban maradnak, szemben a hímekkel.
A szociális szerkezetük a táplálkozóhelyen figyelhető meg a legjobban. A belső körben találhatók a nőstények utódaikkal és a magasrangú, csoportot vezető hímek. A külső kör fiatal, alacsonyabb rangú hímekből áll. Valóságos kasztrendszer található náluk, ahol a kasztokon belül a rangviszonyok kifejezettebbek, mint a kasztok közöttiek. A legmagasabb rangúak a vezérek, őket követi az alvezérek, majd a periférikus hímek kasztja. A vezérek irányítják és védelmezik a csapatot, sőt, amíg a nőstények újszülötteikkel vannak elfoglalva, az egyéves kölykök gondozásából is kiveszik a részüket. Az alvezérek hasonló feladatokat látnak el, de a belső körhöz nem csatlakoznak. A periférikus hímek egyfajta felderítőként szolgálnak, szükség esetén a ragadozók elleni harcban is részt vesznek.
A hímek ivarérettségül elérésekor elhagyják a szülői csoportot és egyedül, más hímekkel vagy más csapatokhoz csatlakozva vándorolnak.
A makákóknál a rang öröklődik, mégpedig az anyától, a magasabb rangú nőstények kölykei hasonló előjogokat élveznek. A nőstények párul nem feltétlenül magasabb rangú hímet választanak, a személyes kapcsolatoknak is nagy szerepe van. A nőstényeknek döntő beleszólásuk van abban, hogy hány és melyik hím kerülhet a csapatba.

A japán makákók meglehetősen szaporák, jó táplálékellátottságú vidékeken gyorsan nő a létszámuk. Ebben nagy szerepe van annak, hogy az idősebb kölykök gondozásának feladatát meg tudják osztani az idősebb nőstény rokonokkal és a vezető hímekkel. A hímek 3,5, a nőstények 5 éves korukban válnak ivaréretté.

A majomkultúra klasszikus példái a Koshima-szigeti makákóknál megfigyelt esetek. 1953 egy őszi napján "Imo", a másfél éves nőstény makákó a homokos batátát a sós tengervízbe merítette, megmosta, majd úgy ette meg. Egy hónappal később Imo egy játékpartnere követte ezen új szokást, majd 4 hónap múlva Imo anyja. Majd a többiek következtek. 1957-re már 15 majom mosta meg így az édesburgonyát. Elsősorban az 1-3 éves fiatalok követték az új módit, viszont kezdetben a 4 évesnél idősebb hímek közül egy sem. Ennek oka az, hogy az ilyen korú hímek ritkán érintkeznek a fiatalokkal, nem volt módjuk ellesni ezt a szokást.
Amikor a szokás jobban elterjedt, az anyák is elkezdték rá tanítani a kölykeiket. 1962-ben a csoport 69 egyedéből már 42 mosta a batátát, csak az idős, "konzervatív" példányok tartottak ki a régi szokásoknál.