A zebra
Internet 2005.09.12. 17:49
Ismertető a zebráról
Előfordulás: Kelet-Afrikától Angoláig és Dél-Afrikáig
Testtömeg: 175-385 kg Marmagasság: 1,1-1,45 m
Tápláléka: növényevők, füvek, fiatal hajtások. Szaporodás: 360-396 napi vemhesség után egy csikót ellik. Élettartam: fogságban több, mint 40 év.
Az alföldi zebrák (Equus burcelli) az afrikai szavannák jellegzetes növényevői. A kelet-afrikai Grevy-zebrától szélesebb csíkjai különböztetik meg. Mind a nyílt, mind az erdős szavannákon megtalálhatóak csapatai, akár 4.400 méter magasra is felhatolnak. Elsősorban a víz közeli területeket részesítik előnyben.
A táplálékának 90%-át legeléssel szerzi. Naponta átlagosan 13 km-t tesznek meg, míg a magasabban fekvő alvóhelyükről elindulva felkeresik a táplálkozóhelyeket, majd visszatérnek. Habár nagy létszámú hordákba is összeverődhetnek, a szociális szerveződés magját a kisebb létszámú, nem territóriális családok jelentik. A családokon belül stabil hierarchia viszonyok uralkodnak, amelynek élén a domináns hím áll, aki 1-6 felnőtt kancán gyakorolja hatalmát. A nőstények rendszerint életük végéig a családjukkal maradnak, míg a fiatal csődőrök elvándorolnak, majd csak hímekből álló, lazább szerkezetű csapatokba verődnek össze.
A kancák szezonálisan poliösztruszosak, az ösztrusz 2-19 napig tart. 360-396 nap után ellik, a 32 kg körüli újszülött csíkó hamar talpra áll, sőt egy óra múlva már futkos. Bár egy hét múlva képesek füvet is enni, 7-11 hónapig szopnak. A hímek 1-3 éves korukban hagyják el a szülőcsoportjukat, 4 évesen már a nőstényekért küzdenek.
Természetes ellenségeinek, az oroszlánoknak, hiénáknak és hiénakutyáknak komoly kihívást jelent elejtésük, nem egy elővigyázatlan oroszlánt tettek nyomorékká pontos és erőteljes rúgásaikkal. A lőfegyverek ellen azonban már nem hatékony ez a védekezési mód, főleg Dél-Afrikában írtották a farmerek, aminek következtében az alföldi zebrai több alfaja a quaggához hasonlóan kipusztult azokon a területeken.
|